Holnap az Interneten élő Windows 7 bemutató lesz

2009. október 6. 13:00 A Microsoft TechNet szemináriumának előadásait az IT cafén is követhetik majd az érdeklődők.

A Microsoft Magyarország az informatikai szakemberek továbbképzését célzó TechNet program keretében holnap, október 7-én mutatja be a szakmai közönségnek a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 újdonságait. A rendezvényt a Lurdy Házban tartják. A program szerint az előadások reggel fél 10-től délután 5 óráig tartanak majd. A nagy érdeklődés miatt a férőhelyek gyorsan beteltek. A szervezők úgy döntöttek, hogy az eseményt online is közvetíteni fogják, élőben. A közvetítés a TechNet program hazai weboldalán, és az IT café-n is elérhető lesz 9:30-tól

Az előadások elsősorban a szakmai közönségnek szólnak. Szó esik majd a „Windows 7 hét csodájáról”, azaz az operációs rendszer vállalatok számára fontos hét újdonságáról. A hálózati szolgáltatásokról; a korábbi Windows-verziókról történő frissítés módozatairól, valamint a kliensoldali operációs rendszerek felhasználási lehetőségeiről.

Az online közvetítés megtekintéséhez Silverlight platformot támogató böngészőre van szükség. Aki lemarad az előadásokról, később is megnézheti azokat felvételről, és a prezentációkat is letöltheti majd – ígérik a szervezők.


Forrás: IT Café