Üzleti partnereinek a Gartner elemezői azt tanácsolták, hogy a Windows 7-re érdemes úgy tekinteniük, mint egy elkerülhetetlen operációs rendszerre. Michael Silver és Stephen Klyehans, a cég két prominens képviselője mindezt több elemmel is igyekezett alátámasztani. Egy órás előadásukban óva intették hallgatóságukat az XP-vel megkötendő hosszabb házasságtól.
A Windows 2000 felhasználóinak egyenesen a sürgős átállást tanácsolták. Figyelmeztettek arra, hogy az operációs rendszer terméktámogatása 2010 nyarán megszűnik. Ekkortól már nem lesznek elérhetők hozzá a biztonsági sérülékenységet orvosló hibajavítások. Az XP hasonló okokból került a Gartner tűrt listájára, amelynek a bevezetését csupán 2010 első negyedévéig ajánlják. Habár a 2001-es platform egy kicsit jobban áll, mint a Windows 2000, az elemzőcég szerint mégis a külső gyártók körülbelül két évvel korábban - 2012-ben - le fognak állni megoldásaik támogatásával. Tehát míg a Windows 2000-et szinte nincs értelme bevezetni egy üzleti környezetbe, addig az XP csak ideig-óráig jelenthet megoldást, miután kényszeredetten váltani kell majd.
A Gartner ajánlása alapján akik elkezdték a Vistára való átállást, azoknak nem érdemes azt félbehagyniuk. Felmérésük szerint jelentősen kisebb összegért migrálhatnak majd át Windows 7-re, mint Windows 2000/XP-t használó társaik. Így az elemzőcég szakemberei alapján érdemes folytatni a vista bevezetését, s körülbelül 2011-ben átállni a legújabb operációs rendszerre. A Windows 7 bevezetése kapcsán a Gartner 12-18 előzetes tesztelést tanácsol. Ha ezt a cégek már a Windows 7 RTM megjelenésekor megtettek, akkor körülbelül egy éven belül megkezdhetik az átállást.
Természetesen a nyílt forráskódú rendszerek is felmerültek alternatívként. Az elemzők szerint "mivel a cégek jelentős része erősen kötődik a Windows rendszerekhez" a Linuxra történő átérésre nem szabad egy rövid határidőn belül megléphető opcióban gondolkodni. Fontos, hogy akik ezen gondolkodnak, számolják ki a váltás megtérülési mutatóját, s mérlegeljék, hogy hosszútávon érdemes-e váltaniuk.