A Microsoft ma hivatalosan is bejelentette, hogy világszerte megkezdte a Windows 7 kereskedelmi forgalmazását. A New Yorkban rendezett amerikai show-n Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója foglalta össze az új Operációs Rendszer legfontosabb újdonságait, majd beszélt az új alapszoftver várható piaci fogadtatásáról.
Ballmer beszédében külön köszönetet mondott az önkénteseknek, akik az előzetes verziók kipróbálása során szerzett tapasztalataik visszaküldésével segítették a fejlesztők munkáját.
Világszerte 8 millióan vettek részt a béta véleményezésében. Külön érdekesség, hogy a magyar felhasználók kiemelkedő aktivitást mutattak a tesztelési időszakban. A népesség számához viszonyítva a legtöbben Magyarországról próbálták ki a Windows 7 tesztverzióját. Alighanem ennek is köszönhető, hogy az új operációs rendszer piaci részesedése itthon már a bejelentés napján 3 százalék fölött van. Ezt az elterjedtségi szintet az előd vista egy évvel a hivatalos premier után érte el.
Öt változatban kapható
Magyarországon a mai naptól közel ezer viszonteladó kezdi meg az új operációs rendszer forgalmazását. A számítástechnikai szaküzletek többségében pedig már a Windows 7-tel telepített noteszgépeket és PC-ket lehet megvásárolni.
A forgalmazóknál négy különböző szoftvercsomag kapható.: Az otthoni felhasználóknak szóló Windows 7 Home Premium. A kis- és középvállalatoknak szánt Windows 7 Professional. A maximalistáknak való Windows 7 Ultimate. A nagyvállalati környezetben használható Windows 7 Enterprise. Az év végéig tartó bevezetési időszakban mind a lakossági piacon, mind a vállalati szegmensben több kedvezményes konstrukciók várja a vásárlókat és ügyfeleket közölte a Microsoft Magyarország. Az ötödik változat, a Windows 7 Starter kizárólag netbookokra telepítve érhető el.
Az előzetes felmérések szerint a Magyarországon jelenleg működő mintegy 4 millió számítógépből 2,2 millió alkalmas a Windows 7 futtatására. A szaküzletek polcain jelenleg található PC-k és noteszgépek mindegyike képes az új operációs rendszer fogadására. Az előrejelzések szerint az első évben a hazai nagyvállalatok 22-30 százaléka frissít Windows 7-re, 2012-ig pedig 75 százalékuk telepíti majd az új operációs rendszert.
Show október 31-én
A Windows 7 hazai közönségpremierjére október 31-én, szombaton a Papp László Sportarénában kerül sor. A Budapest Game Show keretében az érdeklődők több számítógépen és szakmai előadáson is megismerkedhetnek az új operációs rendszer tulajdonságaival. Az egész napos, családi programokban gazdag rendezvény látogatói kedvezményes áron vásárolhatnak Windows 7-tel telepített noteszgépeket, netbookokat közölte a leányvállalat.